2-7 Triple Draw

A 2-7 triple draw játékban a leggyengébb kéz, vagyis a legalacsonyabb lapkombináció tulajdonosa viszi a „pot”-ot.
Ebben a játékban minden játékos öt-öt „zárt lap”-ot kap, melyeket a licit utáni körben cserélhet. Igényeinek megfelelően akár mindet, akár egyiket sem! Nagyon hasonlít az 5 Card Draw játékhoz.

Ebben a játékban minden játékos maximum háromszor cserélhet! (Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden körben kötelesek a cserére. Megtehetik, hogy a kezdetben megkapott öt lapot tartják maguknál a játék végéig („stand pat“).
Ebben a Draw játékban a sorok és flössök értéke erősebb, az Ászok pedig a legmagasabb lapot adják.

A legerősebb kombinációtól kezdve a leggyengébbig a következő a sorrend (nem minden kéz szerepel benne, ezek csak példák!):
„7, 5, 4, 3, 2”
„A, 5, 4, 3, 2” (nem minősül sornak, mert az Ász minden esetben magas értékű lap)
„7, 6, 5, 4, 3” (kis sor)
„8, 7, 6, 5, 4” (sor)
„J, 7, 4, 3,2”  (flösst képez amennyiben ugyanolyan színűek a lapok)

Mint az előző Draw játékokra is jellemző, úgy ez a változat sem kivétel, hogy a leosztott öt-öt „zárt lap”-ot kis, illetve nagy vak követi. Majd a soron következő játékos itt is választhat:

  1. Dob („Fold”)
  2. Tartja a limitet („Call”)
  3. Emeli a tétet („Raise”)

A tétek után minden játékosnak módja van a cserére. Akár az összes lapot cserélheti, azonban megengedett a „stand pat” is. (Vagyis, hogy a játékos megtarthatja a leosztásnál hozzá került mind az öt lapot.)

Ebben a játékban három licitkör lehetséges, ez háromszori cserét von maga után. Minden egyes kör kezdetén a „dealer” egyel balra tolódik, így a kis-és nagy vak is mindig egyel balra „vándorol”.

A három csere kör után (mely egyben négy licitkört jelent) a „pot”-ot a legalacsonyabb lapkombinációval rendelkező játékos kapja. Ha többen birtokolják ezt a bizonyos kombinációt, akkor a játékosok közt egyenlő arányban oszlik meg a „pot”. (A színek ebben a játékban is figyelmen kívül hagyhatóak, vagyis értékük szempontjából azonosak.)
A Deuce to Seven (2-7) Triple Draw pókerjáték következő köre a „pot” kifizetése után azonnal indulhat is tovább.

A legjobb 2-7 triple draw poker játékokat eléred ezen a linken keresztül. Regisztráld magad ingyen és igazi pénzre de játék pénzre is játszhatsz a világ legnagyobb online poker termében. Kattints ide most!

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.